|
|
Navigáció
|
 |
|
|
|
|
|
|
Hírek röviden - 2010
|
 |
|
| Nyári Tábor 4. hét - beszámoló - Friday, July 30, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
A nyári tábor negyedik hetének (július 12-16.) összefoglalását olvashatjátok itt, a Tábori naplóban.
Mint minden évben, most is a nyári tábor hat hétre van tervezve. Nem véletlen ez a hat hét, az iskolában a tanévet is általában hat hetes periódusokra osztják. A hat hét kemény intenzív munkát takar, amit majd követ egy rövidebb vagy hosszabb pihenés. Így van kitalálva tudatosan.
Mi most a hathetes intenzív munka negyedik hetén vagyunk túl. A hat hét nemcsak egy idő intervallum, hanem egy általunk teremtett építő folyamat is. A negyedik hét általában a
holtpont, amikor is természetszerűleg most adtunk ki a legtöbbet magunkból- nem beszélve a negyven fokokról…
Az edzettséget az edzésre és a pihenésre fordított idők aránya adja. Most vastagon az edzés idejében vagyunk benne.
-’ És mi következik a holtpont után? ’- többen feltehetitek ezt a kérdést magatokban. A válasz: felfrissülés és ezáltal a teljesítmény növekedése, persze szépen, fokozatosan.
Pénteken, a záró napon a Debrecenben megrendezett EB tiszteletére nálunk is öttusa nap volt. Ez alkalommal a fiúk visszavágtak!
Hajrá Csepel!
|
|
| Csepel Stadion belépés - Friday, July 30, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
Figyelem! A Csepel Sportklub Alapítvány elhatározta, hogy rendet tesz a Béke tér 1. sporttelepén Ennek függvényében egy új beléptető rendszert szeretne meghonosítani abból a célból, hogy kizárja az illetékteleneket. Tehát minden sportolónak lesz egy belépőkártyája, amin fel lesz tüntetve a neve, születési dátuma, sportága és a sporttagsági igazolványának a száma. Ezen a kártyán rajta lesz még a sportoló edzője is és annak tel. száma. A belépőkártya ára 200 Ft., amely összeget az edzőknél kell befizetni.
Hivatalosan szeptembertől fog működni ez az új rendszer, de nem árt ha minden egyesületi tagunk utána néz a hiányzó adatainak és rendezi az edzőkkel az összeget. Egyesületünk támogatja Csepel Sportklub megújító programját. – A rend mellettünk szól, minket akarnak védeni.
Hajrá Csepel! Hajrá Béke tér 1.!
|
|
| Nyári tábor újratöltve! - Saturday, July 24, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
Nyári tábor ’ újratöltve’ ! Mit jelent ez a kijelentés? Azt, hogy a hat hetes nyári táborunk meghosszabbodik még két héttel- a nagy érdeklődésre való tekintettel.
Így a hetedik hét időpontja: 2010. aug. 2-6., a nyolcadiké pedig: aug. 9- 13.
Ez a két hét ráadás:
a vízről,
az úszásról,
a napfényről
és a pihenésről fog szólni.
Jelentkezni lehet Szegi Csabánál a 06/ 20- 3333- 666 tel. számon.
Hajrá Csepel!
|
|
| Diákseregszemle 2. forduló - beharangozó - Thursday, July 22, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
Lassan közeledik a Diákseregszemle II. fordulója. Pontosabban: 2010. július 31- én, szombaton kerül megrendezésre a Magyar Öttusa Szövetség szervezésében a BHSE sporttelepén, a Tűzér út és a Dózsa György út sarkán.
Még egy hét áll rendelkezésünkre a versenyig. Tény, hogy fizikailag már felkészültünk erre a versenyre, hiszen magunk mögött tudhatjuk a nyári táboros öt hetes edzést! Amikre oda kellene még figyelni a hátralevő edzéseken az nem más, mint a technika csiszolása és a gyorsaság fejlesztése.
Jól tudjátok már, hogy nemcsak fizikailag kell felkészültnek lenni egy versenyre, hanem lelkileg is. Erre például jó módszer, hogy többször ránéztek az előző versenyeken elért eredményeitekre ( ki van téve a tornaterem ajtajára ) és azonosultok velük. Aztán képzeletben végig pörgetitek, hogy megdöntitek ezeket az egyéni csúcsokat…Persze ezt többször is lehet, amikor van egy kis szabad időtök, vagy lefekvés előtt…; tehát amikor egy versenyző elindul a versenyen, akkor szeretne javítani az eredményén, de a lényeg mindig a ’ hogyan’- on van. Ezért szükséges többször végig gondolni a leendő verseny lefolyását úgy, hogy Ti vagytok a főszereplői.
Hajrá Csepel!
|
|
| Nyári tábor 3. hét - beszámoló - Tuesday, July 13, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
A Tábori napló harmadik hetének (július 5-9.) összefoglalását olvashatjátok most itt.
Ennek a hétnek legfontosabb várva- várt eseménye az volt, hogy a termálkutat sikerült megjavítani, így visszaállt a rend, az egyensúly- újból az úszás kapott központi szerepet a tábor programjában. Azért a futást sem hanyagoltuk el: ’ körbefutottuk’ a várost, a Gellért-hegyre is felfutottunk ismét, ahol most egy jó nagyot csúszdáztunk.
Minden hétnek van egy ritmusa, amely természetesen mindig függ az éppen azon a héten résztvevők állapotától, az edzők lélekjelenlététől; valamint a kettőjük együttműködésétől is. Azonban megfigyelhető, hogy a hét végére, azaz péntekre csúcsosodik ki minden hétnek a munkafolyamata- ez nem volt másképpen ezen a héten sem: csapatokban dolgoztunk, ügyességi feladatokat kellett teljesíteni váltókban. A lányok a fiúk ellen versenyeztek és a lányok nyerték meg a hetet koronázó küzdelmet.
Fiúk! Jövő hét pénteken lesz újból alkalmatok arra, hogy visszavágjatok a lányoknak!
Képek itt találhatók.
Hajrá Csepel!
|
|
| Nyári tábor 2. hét beszámoló - Wednesday, July 07, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
Folytatódik a Tábori napló, most a második hét (június 28- július 2.) eseményeit foglaljuk össze. Ezen a héten a legjobb élmény az volt, hogy a gyerekek, Ti hatékonyan együtt tudtatok dolgozni az edzőkkel, velünk. Eddig ebben a táborban sokkal kevesebb a fegyelmezetlenség, alig lehet hallani durva beszédet. Mivel ezen a héten ilyen jól ment az együttműködés, ezért az első héten felsorolt programokon kívül gazdagodott a tábori történések sora. Rendeztünk homokvárépítő versenyt, ügyességi játékokra épülő versenyt, teniszeztünk, pingpongoztunk és pénteken– kicsit megünnepelve ezt az egyetértést- mozizással zártuk a hetet.
Nagyon jó volt ezen a héten megtapasztalni ennek az együttműködésnek a mivoltát, köszönjük az edzők nevében is a hozzáállásotokat!
Ja! Míg el nem felejtjük, a lányok nyerték meg a homokvárépítő versenyt(!)
Képek itt találhatók.
Hajrá Csepel!
|
|
| Nyári tábor 1. hét beszámoló - Monday, July 05, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
A nyári táborunk 2010. június 21- én, hétfőn elkezdődött. Mint ahogy az minden nyári táboros évben szokott lenni- a tábor minden hetéről olvashattok egy rövid összefoglalót a ’ Tábori napló’ címszó alatt.
Íme az első hét beszámolója:
Nem éppen kánikulában indítottuk el az első hetet, sőt…, de hát ezt mindenki tapasztalhatta…Így az újonnan kialakított tornaterem falai között / míg odakint-és fent Zeusz többször lezuhanyzott / teremtettük meg az igazán nyárias tábori hangulatot: volt bemelegítő futás, gimnasztika, futó-iskola, labdás játékok, ügyességi játékok, feladatok ugrálókötéllel. Ezen kívül ezt a termet lőtérként, vívóteremként, kézműves műhelyként is használtuk, még pihenő helynek is bevált.
Azért Zeusz néha elzárta a csapot, s ilyenkor mi kiszabadultunk a szabadba:
futottunk a Kopaszi- gáton, felfutottunk a Gellért- hegyre, végigfutottunk a Fővám téri Vásárcsarnokon,
futottunk az ELTE futópályáján is…és keresztül futottuk Pesterzsébetet.
Ezen kívül volt egy kis időnk a művelődésre is a közeli Művészetek Palotájában. Strandoltunk is- főleg a labdában való vizenjárást gyakoroltuk.
Ezen még Zeusz is megdöbbent, hogy mire képesek ezek a kis atléták!
Képek itt találhatók.
Hajrá Csepel! Hajrá ’is’ !
|
|
| Magyar Kupa 4. forduló - beharangozó - Sunday, June 27, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a soron következő versenyre, amely nem más, mint a Magyar Kupa IV. fordulója. 2010. július 3-án, szombaton kerül megrendezésre a Magyar Öttusa Szövetség rendezésében, valószínűleg a BHSE sporttelepén, a Dózsa György út és a Tüzér utca sarkán. Azért ’valószínű’ és még nem biztos, mert még nem érkezett meg hozzánk a versenykiírás. Mihelyst elküldi a MÖSZ, azonnal felkerülnek a verseny pontos adatai a honlapunkra.
Az biztos, hogy majdnem egy hét múlva versenyen fogunk részt venni, még ha most nem is tudjuk a helyszínt…Hogyan készülj fel lelkileg egy versenyre?
Tisztában vagy azzal, hogy mennyi a legjobb úszó- és futóidőd- ezekkel az eredményekkel azonosulva elképzeled a versenyzés lefolyását úgy, hogy néhány másodpercet javíts a teljesítményeden. Lépésről- lépésre kell magadban lejátszani az úszást és a futást is: képzeld el, hogyan fogsz a rajtnál fejest ugrani, aztán felsiklani a víz felszínére, hogyan fogsz lábtempózni, milyen messze fogsz előrenyúlni, mennyire fogsz letolni, milyen lendületesen fogsz megfordulni és végül képzeld el, hogy hogyan fogsz benyúlni a célba.
Most hogy olvasod ezeket a sorokat, biztos, hogy önkéntelenül is, de hirtelen végig futhatott benned az úszás élménye egy versenyen minden izgalmával, örömével és nehézségével együtt…Pörgesd le magadban újra és újra- kíváncsiak vagyunk, hogy neked milyen lépésekből áll ez a folyamat- mit tennél hozzá, vagy mit vennél el belőle? Írd le, juttasd el Csabának. A legjobbakat az élet és mi díjazzuk.
Hajrá Csepel!
|
|
| Diákseregszemle 1. forduló - beszámoló - Monday, June 21, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink
A Diákseregszemle I. megrendezésre került 2010. július 3-án, szombaton a MÖSZ rendezésében a Budapesti Honvéd Sport Egyesület sporttelepén.
A verseny időpontjára pillantva, láthatjátok, hogy a nyári táborunk már javában elkezdődött ekkor és tapasztalhattátok, hogy víz nélkül (!)
Tény ,hogy a versenyre való felkészülés körülményei víz hiányában nem voltak valami ideálisak, de ugyanakkor a vízhiány adott valami mást. Felmérve ezt a nem mindennapi helyzetet- javult a sporthoz való hozzáállásunk, a küzdeni akarásunk és az alkalmazkodóképességünk. A versenyeredmények is igazolják az előbbieket: nekünk sikerült a legjobban felkészülni és sokad magunkkal megérkezni erre a versenyre, s nem utolsó sorban ’szétnyertük’ magunkat.
Pontosabban: két csapatunk első helyezést szerzett, lett egy második helyezett csapatunk is, Kardos Bence első lett korosztályában, ezen kívül még számos értékes helyezést tudhatunk magunkénak egyéniben- nem is beszélve arról, hogy ezen a napon sok versenyzőnknek sikerült megdöntenie egyéni rekordját.
Utólag is mindenkinek gratulálunk az elért Eredményéhez!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá Égiek!
A versenyről eredmények és képek hamarosan felkerülnek honlapunkra.
|
|
| Nyári tábor 2010 - beharangozó - Friday, June 18, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
Egyesületünk maximálisan felkészült a nyári táborozás elkezdésére a VITUKI Uszoda területén. Ezen a héten felfrissítettük a már meglévő táborhelyeket és nagy gondot fordítottunk az ittlévő új helyek kialakítására. Az ebédelés ténylegesen ebédlőben bonyolódik majd le, amely hely akár hatvan ember befogadására is alkalmas. Ezen kívül sikerült átalakítanunk egy kb. 300 négyzetméteres fedett helyet tornateremmé- szintén a táborhelyen.
Szóval jöhet akár eső, akár hó- nekünk táborozni mindig jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!
Néhány még1x-ri pontosítás a tábori díjakról:
Aki a tanév folyamán rendszeresen járt edzésre, annak a tábor díja 12.000Ft., testvérpároknak pedig fejenként 11.000Ft.
Jó olvasást kívánunk a heti tábori beszámolók böngészéséhez!
Hajrá Csepel! Hajrá nyári tábor!
|
|
| Diákseregszemle 1. forduló - beharangozó meg egyebek - Wednesday, June 09, 2010
Kedves Sportbarátok és Támogatóink!
A legközelebbi verseny, amelyen egyesületünk részt fog venni- a Diákseregszemle I. fordulója lesz a Csata DSK rendezésében. A verseny a BHSE Tüzér utcai Sporttelepén kerül megrendezésre 2010. június 18-19-én (pénteken és szombaton).
Két- és háromtusázók, figyelem! Mint minden évben, most is a Diákseregszemle I. és II. fordulóin szerzett eredményeitek alapján van lehetőség arra, hogy a legjobb tizenkettő versenyző közé bekerüljetek és méltóképpen küzdjetek meg egymással az erre kinevezett versenyen, az Elit Bajnokságon. Ez az év főverseny- sorozata: végigcsinálni az első és második fordulót, majd bejutni az Elit Bajnokságra!
…és most más….
Szeretettel meghívunk mindenkit egy évzárójellegű gyereknapi rendezvényre- a VITUKI Uszoda területére 2010. június 13-án, vasárnap 10.00 órától addig, ameddig jól érezzük magunkat…
A programból: kipróbálhatod magadat az ügyességi akadálypályánkon, amely nagyméretű meglepetésekkel lesz tarkítva! Egy jót ebédelhetsz a bográcsban főtt paprikás krumpliból és lehűtheted magad az uszoda vizében!
Mivel használni fogjuk a strandot, így strandbelépőt szükséges fizetni: felnőttjegy/ 1.000 Ft, gyerekjegy/ 500 Ft.
Hajrá Csepel! Hajrá Elit Bajnokság! Hajrá évzáró buli!
|
|
| Magyar Kupa 3. forduló - 2. rész beszámoló - Tuesday, June 08, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Az ’Égiek’ miatt (is) félbeszakadt Magyar Kupa III. fordulója befejeztetett egy héttel később, azaz 2010. május 29-én.
Ennek a történés-sorozatnak a ritmusát követve, mi is egy héttel később kommentáljuk az előbb említett eseményt: most az ’Égiek’ teret engedtek nekünk a földi futáshoz, így mi ki is használtuk ezt- egyéni futórekordok hullottak a porba. Egy héttel később, de utólag is gratulálunk mindenkinek, aki egyéni rekordot döntött; továbbá azoknak is, akik helyezést értek el és akik érmet szereztek.
Hajrá Csepel! Hajrá futás!
|
|
| Nyári napközis sporttábor 2010 - Wednesday, June 02, 2010
Kedves Sportbartátok és Támogatóink!
Ebben az évben is megrendezésre kerül a nyári napközis sporttábor. A tábor részleteiről itt olvashattok.
A tábor helyszíne: VITUKI uszoda.
Időpontok:
nyári napközis sporttábor: 2010.06.21-2010-07.31
levezető úszótábor: 2010.08.02-2010.08.14
Üdvözlettel
Csepel SC Öttusa Szakosztály
|
|
| XXI. kerületi Triatlon Diákolimpia - 2010.05.27 - Thursday, May 27, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
2010. május 27-én, csütörtökön van a napja a 21. kerületi Triatlon Diákolimpiának. Egyesületünk segédszervezőként vesz részt ezen a nagyszabású versenyen- ezzel is segítve a kerületi testnevelő tanárok versenyrendező munkáját. Mint segédszervezők felvállaltuk azt a feladatkört is, hogy egyesületünk honlapján a verseny lezajlását követő három- négy napon belül feltüntetjük a Diákolimpia kerületi döntőjének eredményeit fotódokumentáció kíséretében itt. Addig is jó böngészést kívánunk a honlapunkon: különösen ajánljuk figyelmetekbe a képgaléria megtekintését!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá XXI. kerületi Triatlon Diákolimpia!
|
|
| Magyar Kupa 3. forduló - folytatás - Wednesday, May 26, 2010FONTOS!
A BHSE Öttusa Szakosztálya jelezte, hogy a múlt hétvégén félbeszakadt Magyar Kupa 3. fordulóját e hét végén, 2010.05.29- 9.00-tól rendezik a BHSE Tüzér utcai telephelyén.
Íme a BHSE levele:
Tisztelt Szakosztályok!
A múlt hét szombatján félbeszakadt MK III. fordulóját, e héten szombaton (május 29.-én) folytatjuk, a "D1" lányokkal!
A program: 8:30 rajtszám osztás, 9:00 rajt. Helyszín: Tüzér utca
Néhány rajtszám feltehetőleg a versenyzőknél maradt. Ha, lehetséges hozzátok vissza őket!
Köszönettel BHSE
Üdvözlettel
Csepel SC Öttusa Szakosztály
|
|
| Magyar Kupa 3. forduló - beszámoló - Monday, May 24, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
A Magyar Kupa III. fordulója többé- kevésbé lezajlott 2010. május 21- 22- én (pénteken és szombaton)a Budapesti Honvéd Sport Egyesület szervezésében.
Kezdjük először a jó hírekkel! Bella Jakab 159 kört lőtt, ennek az eredménynek köszönhetően első helyezést ért el lövészetben. Ezt a kimagasló teljesítményt nézve, megállapíthatjuk, hogy egy újabb öttusa versenyszámban- a lövészetben is- fel tudtuk, tudjuk venni a versenyt. Köszönjük Jakab az előremutató eredményt!
Szombat délelőtt volt az úszás nyitott medencében, mindenki a mostani képességeinek megfelelően teljesített, inkább több sikerrel. Gratulálunk versenyzőinknek!
S folytassuk a kevésbé jó hírekkel! Délután 16.00 órakor kezdődött a verseny futásrésze. Már túlvoltunk a futás felén, mikor az ’Égiek’ közbeszóltak, ugyanis nagy vihar kerekedett. Minket különösebben nem zavart ez az ’égi változás’, de voltak olyanok, akiket eléggé megzavart ez az ’égi támadás’. Mi csak egyet szeretnénk: az ’Ég szerelmére’, fejezzük már be ezt a versenyt!
Az eseményről bővebben hamarosan itt olvashattok.
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá Égiek!
|
|
| Nagy Sportágválasztó - Tuesday, May 18, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
2010. május 14-15- én került megrendezésre hatodik alkalommal a ’Nagy Sportágválasztó’ széles köröket megmozgató rendezvény a Merkapt Maraton Sportközpontban. Ennek a rendezvénynek az a célja, hogy az ide látogatók minél több sportágat kipróbáljanak- azoknak gyakorlatban való megtapasztalásával; illetve az adott sportág élsportolói megosztják az érdeklődőkkel ismereteiket. A Magyar Öttusa Szövetség egyesületünket kérte fel, hogy ’gyakorlatban’ képviseljük az öttusa sportágat ezen az eseményen. Hogyan valósítottuk meg az öttusa ’gyakorlatias’ bemutatását? Egyszerű elemekből felépítettünk egy akadálypályát, amelynek végigpróbálásakor a gyerekek ráérezhettek az öttusa sportág összetettségére és változatosságára. A viszontagságos időjárás ellenére is folyamatosan sorban álltak az újabb és újabb érdeklődők megtapasztalni az akadálypályánkat. Marosi Ádám, a jelenkori öttusa kiemelkedő sportolója is megtisztelt bennünket jelenlétével és barátságosan irányította a gyerekeket az akadályok között. Marosi Ádám, mikor készült elhagyni a sportágválasztót, megrohamozták az idelátogatók autogrammért.
Tanúság részünkről: az öttusa Magyarországon népszerű, ezért nem népszerűsíteni kell, hanem hallatni szükséges folyamatosan magunkról,azaz az öttusázók mindennapi létezéséről- részeredményeikről, eseményeikről, nehézségeikről, tetteikről…
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Balczó után szabadon…!
|
|
| Magyar Kupa 3. forduló - beharangozó - Thursday, May 13, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
A legközelebbi verseny, amire felhívjuk a figyelmeteket- az a Magyar Kupa III. fordulója lesz 2010. május 21-22- én (pénteken és szombaton), a Budapesti Honvéd Sport Egyesület szervezésében. A versenykiírást itt olvashatjátok!
A versenykiírásban szerepel a következő felkiáltójeles mondat: „Az uszoda nyitott!„ Ez azt jelenti, hogy egész nap kint leszünk a szabadban, ezért bármilyen időjárás is lesz- alkalmazkodnunk kell hozzá. Ezt úgy kell megtennünk, hogy minél kevesebb energiánkat vegye igénybe. Értjük ez alatt, hogy ha napos lesz az idő, akkor minél többet tartózkodjatok az árnyékban. Kérlek benneteket, hogy plédet hozzatok a hűsöléshez! Elegendő innivalót is hozzatok magatokkal! Mi legyen ez az innivaló? Például szénsavmentes ásványvíz, izotóniás sportital vagy csapvíz. Mi ne legyen az innivaló? Például szénsavas víz, üdítő, cukros tea, vagy rostos gyümölcslevek Házilag is készíthetünk ún. izotóniás italt, íme a recept: 2/3 víz, 1/3 rostos gyümölcslé és egy leheletnyi só= ’show’, ami az élethez is kell!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá só=show!
|
|
| Rekordlétszámú induló ( és persze néző) a Csefusz futóversenyén - Sunday, May 09, 2010
Rekordlétszámú induló ( és persze néző) a Csefusz futóversenyén
A Csepeli Szabadidő és Életmód Egyesület ( melyet a kezdetekkor viselt nevének, a „Csepeli Futószerviznek” a rövidítése után CSEFUSZ-ként is szokás említeni) idén immár kilencedik alkalommal szervezte meg az amatőr sportbarátok számára hagyományos tavaszi futóversenyét. A „Csefusz futás a tiszta Dunapartért” mottó alatt lezajlott rendezvény - melynek fővédnöki tisztét Horváth Gyula, a XXI. Kerületi önkormányzat sportügyekért (is) felelős alpolgármestere vállalta el, a legfiatalabbak versenyein a felvezető szerepét pedig Holba Zoltán, a maratoni táv ötszörös magyar bajnoka töltötte be- május 9-én vasárnap több, mint félezer érdeklődőt vonzott a Hollandi úti Ifjúsági Táborba-, s az oda látogatók közül 282-en versenyzőként is kipróbálták erejüket, gyorsaságukat, állóképességüket.
Kétségtelenül hozzájárult a minden eddigi rekordot megdöntő versenyzői létszámhoz az a tény, hogy az indulási korhatárokat meglehetően tágra szabták: „2 évestől 99 éves kor között” határozták meg a szervezők. ( Vagyis, a Csefusz Pataki Zoltán vezette aktivistái, és az őket a Csepeli Öttusa és Triatlon Egyesület képviseletében segítő Szegi Csaba és Varga Norman.) De a szép sikernek ugyanígy komoly részei voltak azok a cégek, civil szervezetek és magánszemélyek is, akik-amelyek munkájukkal, jelenlétükkel vagy felajánlott tárgyi ajándékaikkal valamilyen módon segítették a rendezvény technikai lebonyolítását, illetve hozzájárultak a versenyzők jutalmazásához. ( Nem csak a győztesek kaptak ugyanis érmeket és ajándékokat, hanem valamennyi résztvevő kézhez vehette a célkapun való áthaladása után a maga jól megérdemelt „befutócsomagját”. ) Név szerint a Decatlon Soroksár-, az Eudiákok Iskolaszövetkezet-, a Csepeli Öttusa és Triatlon Egyesület-, a Nike-, a Kentucky Freed Chicken-, a Pignakids-, a Dunapack Zrt.-, az Excell Csepel Kft.-, az AL-KO Kft.-,a Volmix Kft.-, a Csevak Zrt.-, a Generali Biztosító-, illetve a Zöldalma Egyesület-, Király Ágnes és természetesen a csepeli önkormányzat érdemel említést a különféle szponzorok közül…( Külön kiemelve a rendezvény legelső, és azóta is legkomolyabb támogatóját, a Nike sportszergyártó vállalatot, melynek szakemberei most is sok érdeklődő számára biztosítottak lehetőséget arra, hogy verseny közben „tesztelhessék le” a cég legújabb, leghatékonyabb futócipő-modelljeit…)
A rendezvényen készült képekről és az eredményekről bővebben itt találtok információkat. Nézzétek weboldalunkat, a képek a jövő hét közepéig folyamatosan bővülnek!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel!
|
|
| Zubor Attila meghívásos úszóverseny - 2010.05.08 - Saturday, May 08, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
2010. május 8-a, szombat este van. Frissében szeretnénk összegezni a mai nap eseményét: a Posztógyári Uszoda már reggel 8 órára megtelt - közel hatvan ember indult ezen az amatőr úszóversenyen. A verseny hangulatára az volt végig a jellemző, hogy mindenki nagyon ’odatette magát’- a versenyzők is és az edzők is. Ennek köszönhetően igen szép úszóeredmények is születtek. Mint minden verseny, ez a verseny is eredményhirdetéssel fejeződött be, amelyhez a következő gondolatot fűznénk hozzá: tisztában vagyunk azzal, hogy az eredményhirdetés már egy oldottabb légkörben zajlik a versenyzés többi részéhez képest. Ettől függetlenül legközelebb vegyünk erőt magunkon és tiszteljük meg jobban figyelmünkkel s örömünk kifejezésével a másikat, illetve a győzteseket. Ez alapvető dolog a sportban és az életben is, hiszen ha nem így teszünk, akkor önmagunk eredményeit sem tiszteljük.
Gratulálunk minden résztvevőnek és az őket támogató szülőknek!
A képekről és az eredményekről bővebben itt. Nézzétek weboldalunkat, a képek a jövő hét közepéig folyamatosan bővülnek!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel!
|
|
| Versenykiírások - Friday, May 07, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Amint az előző cikkben már olvashattátok - a most következő hétvége igen csak sűrű programot ígér: 2010. május 8-án, szombaton amatőr úszóverseny lesz a Posztógyári Uszodában Zubor Attila úszóiskolájának és az egyesületünk szervezésében; május 9-én, vasárnap pedig amatőr futóvrseny lesz a Kisduna parton a CSEFUSZ és az egyesületünk szervezésében. S ezen a hétvégén még ’ hab a tortára’ a Trigánit férfi, női Öttusa Világkupa, amely Ferencvárosban, a BOK Népligeti Sportcentrumban kerül megrendezésre. A részletes versenykiírásokat itt és itt nézhetitek meg az előbbiekben felsorolt versenyekről!
Változatlanul ’nagyon’ meghívunk ezekre az eseményekre minden egyesületi tagot és hozzátartozóikat - sőt, az egyesület elvárja a részvételeteket(!)
Hajrá Csepel! Hajrá amatőrök és profik!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel!
|
|
| Újabb versenyek... - Friday, April 30, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
„…Éljen május elseje, ének szó és tánc köszöntse!...”- kivételesen mi is kikapcsolódással ünnepelünk, ez azt jelenti, hogy szombaton mindenféle edzés elmarad! Jó majálisozást kívánunk a hétvégére mindenkinek!
A következő hétvégén viszont nagy munka vár ránk, ugyanis egyik verseny a másikba ér…Mit jelent ez pontosabban?
• Május 8- án amatőr úszóverseny lesz a Posztógyári Uszodában Zubor Attila úszóiskolájának és az egyesületünk szervezésében.
• Május 9- én pedig amatőr futóversenyre kerül sor a Kisduna parton a CSEFUSZ és az egyesületünk szervezésében. Ezekre a rendezvényekre ’ nagyon ’ meghívunk minden egyesületi tagot és hozzátartozóikat, szóval mindenkit, aki él és mozog. Jó lenne ha sokan vennénk részt ezeken a programokon…, s hogy miért? A csepeli sportéletért, hiszen MI vagyunk a csepeli sport.
• Ugyanezen a két napon is folyik a Trigránit férfi, női Öttusa Világkupa. Erre a nem mindennapi eseményre is szeretettel meghívunk benneteket nézőként.
A versenyekről részletesebben a jövő hét elején olvashattok.
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel!
|
|
| Magyar Kupa 2. forduló - beszámoló - Tuesday, April 27, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Az áprilisi időjárás kegyes volt a Székesfehérváron lezajlott Magyar Kupa II. fordulójának versenyéhez: április 23- án, pénteken egy kicsit borúsabb volt az ég, de fedett uszodában voltunk, 24- én pedig a napsütötte futópálya várt bennünket. Egy szóval, ennek a sporteseménynek ideálisak voltak a körülményei egy jó küzdelemre.
Ez úton köszöntjük a versenyzők körében Tárkányi Zsombort!
A versenyen többször is elmondtam, hogy bátran és vakmerően kezdjetek neki s vigyétek végig a versenytávokat. A verseny az a lehetőség, amikor a versenyzőnek alkalma nyílik arra, hogy megmutassa mit tud- tehát versenybe száll. Nekirugaszkodik, felszáll és száll. Félig nem lehet szállni, vagy a földön maradok, vagy repülök az égen. Kérlek benneteket, hogy gondolkozzatok el ezeken a szavakon. Az edzéseken és a versenyeken való ’tötymörgésnek’, tartalékolásnak, valamint az energiánkkal való efféle taktikázásnak nincs értelme. Mivel egy életünk van, most kell helytállnunk! Legyünk HARCOSOK!
További információk (jegyzőkönyv, galéria) itt!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá csepeli harcosok!
|
|
| Vivicitta - beszámoló - Wednesday, April 21, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Szerencsére szép időben zajlott le a Vivicitta Városvédő Futás 2010. április 18-án, vasárnap. Minden induló hamar megtalálta a gyülekező helyet, s minden résztvevő sikeresen lefutotta a vállalt távot. A CSEFUSZ tagjaival is találkoztunk és egy közös fotó erejéig összeálltunk.
Jó érzés volt csepelinek érezni magunkat itt a belváros szívében és jó érzéssel töltött el bennünket az is, hogy egy ilyen szép városhoz tartozunk!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá Vivicitta!
|
|
| Szilvásvárad újra! - Tuesday, April 20, 2010
Kedves sportolóink és szülők!
Idén ismét lesz Szilvásvárad!
A tavalyi jól sikerült tábort az idén ismét megszervezzük. Ez a tábor - ahogy tavaly is - az egyesületi tagoknak és családtagjaiknak szól.
A táborról részletesen Szegi Csabánál vagy nálam lehet érdeklődni! Miután a tábor helyszíne nagyon keresett, a szállást a jövő héten le kell előlegeznünk. Ezért a jelentkezéssel együtt 10.000Ft előleget kérek befizetni.
A tervezett helyszín, időpont: Szilvásvárad, 2010.08.02-05 (hétfő-péntek).
Tábor díja: 25.000 Ft.
Üdvözlettel
Brázdáné Sebestyén Judit
Mobil: 06-30-2971804
jsebestyen@kalle.hu
|
|
| Villányi Zsigmond Emlékverseny - 2010.04.16-17 - Sunday, April 18, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
A Villányi Zsigmond Emlékverseny 2010. április 16-án zajlott le a BVSC sporttelepén. Hanzély Ákossal, egyesületünk klubelnökének vezetésével szervezzük meg minden évben ezt az országos versenyt- így emléket állítva Villányi Zsigmond felejthetetlen személyiségének.
Ki is volt ő? Egy kis emlékeztető: Villányi Zsigmond 12 éves korában kezdett el öttusázni Benedek Ferencnél. A gyors, összeszedett mozgás elsajátításával és a szüntelen küzdeni akarásnak a megacélozásával Villányi Zsigmond eljutott egészen a Magyar Öttusa válogatott szintjéig, majd a Müncheni Olimpián Balczó Andrással és Bakó Pállal együtt ezüstérmesek lettek. Később pályafutását csepeli vívóedzőként folytatta. Emberségével és nyitottságával mindenki tiszteletét kivívta. Korai halála nagy veszteség volt Csepel számára.
Gratulálunk minden érmesnek, helyezettnek és indulónak!
Köszönjük azoknak a munkáját, akik részt vettek a verseny szervezésében!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel!
|
|
| Magyar Kupa 2. forduló beharangozó - Wednesday, April 14, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Egy újabb, soron következő versenyre szeretném felhívni a figyelmeteket. Az Alba Volán SC öttusa szakosztályának szervezésében a Magyar Kupa II. fordulója lesz 2010. április 23- 24- én (pénteken és szombaton) Székesfehérváron, az Alba Volán Sporttelepen. A versenykiírást alaposan olvassátok el itt!
A versenyekre való felkészüléshez tartozik a helyes táplálkozás is. Többen is kérdeztétek, hogy mit adjatok enni a gyerekeknek például egy verseny előtt. A következőket tudjuk ajánlani: már két- három nappal az aktuális verseny előtt jó ha a gyermek szénhidrátokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételeket kap, természetesen a mértéket betartva. Gondolunk itt a tésztafélékre, rizsre, sajtra és egyéb könnyebb ételekre, amelyek kalóriát jócskán tartalmaznak, de nem túl laktatóak. A verseny napján szintén az előbb leírtakat szem előtt tartva- útravalónak csomagoljunk be egy- egy könnyű szendvicset, s ún. ’jutalomfalatkákat’ a szervezet számára, mint szőlőcukor, apró csokoládék és gyümölcsök.
Az öltözködésetek továbbra is legyen réteges!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel!
|
|
| Vivicitta futás - Tuesday, April 13, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Szeretnénk meghívni minden egyesületi tagot és hozzátartozóikat a Vivicittá Városvédő Futásra 2010. április 18-ra, vasárnap! Azzal a szándékkal invitállak benneteket erre a széles közönséget megmozgató programra, hogy önbizalmatokat a futással kapcsolatosan (is) egészségesen növeljük. Jelentkezni Szegi Csabánál /06 20/3333-666/ lehet és kell (!)
25 ÉVES A T-HOME VIVICITTÁ VÁROSVÉDŐ FUTÁS
Mi is az a Vivicittá?
1984-ben az olaszok kigondoltak valamit: A gyönyörű, de zsúfolt és lassan lakhatatlanná váló történelmi városaik lakóit szerették volna ráébreszteni lakóhelyük értékeire, mindezt az egészséges életmóddal összekötve.
Innen a verseny neve: Vivicittá – ’ Éljen a város, szeresd a várost! ’
Az első két év sikere után nem csak Budapest, hanem 30 olasz város mellett New York, Barcelona, Brüsszel, Lisszabon is bekapcsolódott a sorozatba. Mára a futók körében világszerte ismert és elismert esemény a Vivicittá, ahol a gyakorlott futók mellett minden mozogni vágyó megtalálja a neki való távot és együtt ünnepelheti a tavaszt, a mozgást, a várost több ezer társával.
Három futótáv (12 km, 6.4 km, 3.3 km) közül is választhatsz.
Találkozzunk április 18-án Budapesten, az 56-osok terén!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá Vivicitta!
|
|
| Magyar Kupa 1. forduló - beszámoló - Monday, April 12, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
2010. április 9-10-én került megrendezésre a KSI SE szervezésében a Magyar Kupa I. fordulója három- és kéttusa versenyszámokban. Egyesületünkből 27 ember indult el ezen a versenyen. Külön köszöntjük azokat az egyesületi tagokat, akik először vettek részt három- és kéttusa versenyszámokban - név szerint: Erdős Károlyt, Erdős Ritát, Horváth Mersét, Juhász Tamást és Koricsánszky Kamillát.
Minden érmesnek és helyezést elérteknek gratulálunk!
Visszakanyarodva ennek a versenynek a felkészülési időszakára: nem volt könnyű, hiszen a fedetlen uszodai edzések minden télen próbára tesznek bennünket, ezáltal jobban is tudunk örülni a tavasznak…
Nem utolsó sorban még egyszer szeretném felhívni figyelmeteket az adó 1 %- ára- előre is köszönjük jelentős támogatásotokat!
Itt tudnivalók az adó 1%-ról! Az eseményekről bővebben itt találhattok információt.
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá kikelet!
|
|
| Magyar Kupa 1. forduló - beharangozó - Monday, April 05, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
2010. április 9-10-én kerül megrendezésre a KSI SE szervezésében a Magyar Kupa I. fordulója három- és kéttusa versenyszámokban. További tudnivalók a versenyről itt, a versenykiíráson vagy az eseménynaptárban.
Ezzel a versennyel kapcsolatban ugyanazokat a gondolatokat tudom hangsúlyozni számotokra, amelyeket tavaly ilyenkor:
„Néhányan közületek túl nagy elvárásokat támasztanak önmaguk felé, vagy elképzelés nélkül érkeznek meg a versenyre. Egyik változat sem helyes: úgy kell jönni a versenyre, hogy saját magunkat akarjuk legyőzni!
/Saját futóidőnket, úszóidőnket néhány tizedmásodperccel megjavítani./
Hogyan lehet ezt megtenni versenyről versenyre?
1. Képzeletben lejátsszuk verseny előtt hogyan fog lezajlani az úszás, a futás és a lövészet.
2. A versenyen csak saját magunkkal foglalkozzunk és legyünk nyitottak az edzői segítségnyújtásra.
Még annyit: az áprilisi időjárás szeszélyes, így figyeljetek arra, hogy rétegesen öltözzetek fel!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel!
|
|
| Tavaszi szünet menetrend - Wednesday, March 31, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
A tavaszi szünet az egyesületben a következőképpen alakul: a versenyzők és a kisversenyzők számára szinte az edzések rendje változatlan; kivétel a húsvét hétfőt, amikor is a fiúknak kötelező elmenni locsolkodni, a lányoknak meg kötelező várni őket.
A Posztógyári Uszodába járó gyerekeknek a tavaszi szünetben nem lesznek edzések, ugyanis mint minden évben, ebben az évben is ilyenkor ez az uszoda zárva van.
Mindenkinek jó pihenést, kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel!
|
|
| Versenynaptár 2010 - Sunday, March 28, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Közeledik a versenyidőszak, így el kellene kezdeni ráhangolódni az elkövetkezendő versenyekre.
A Magyar Öttusa Szövetség versenynaptár alapján az alábbi két- és háromtusa versenyek kerülnek megrendezésre 2010-ben:
2010.04.09-10 Magyar Kupa 1. forduló
2010.04.24 Magyar Kupa 2. forduló
2010.05.22 Magyar Kupa 3. forduló
2010.06.19 Diákseregszemle 1. forduló
2010.07.03 Magyar Kupa 4. forduló
2010.07.31 Diákseregszemle 2. forduló
2010.09.25 Magyar Kupa 5. forduló
2010.10.16 ELIT országos verseny
Az eseményekről a későbbiekben részletesen beszámolunk.
Honlapunkon a Versenynaptár címszó alatt szintén fel lettek sorolva a versenyek.
Hajrá Csepel!
|
|
| Mezei futóverseny beszámoló - 2010.03.22 - Monday, March 22, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Szerencsésen lezajlott a 21. kerületi Mezei Futóverseny 2010. március 22-én. Az időjárás is kedvezett ehhez a megaméretű, szabadtéri sportrendezvényhez, hiszen a borús idő ellenére egy szem eső sem esett a versenyzőkre. Apropó! Versenyzők! Előzetesen a versenyszervezők kb. ötszáz főre számítottak, de jóval meghaladva ezt a mennyiséget: hétszáz ember indult el a 21. kerületi Mezei Futóversenyen! A jelenlévők száma tény, magáért beszél- külön gratulálunk a versenyszervező testnevelő tanároknak!
Ahogy említettük előzetesen, a mi egyesületünk is kivette a részét ebben a versenyben, konkrétan: ’befutó csomagot’ tudtunk adni minden egyes befutónak, ami tartalmazott egy csomag kekszet, egy doboz joghurtot, s némi szóróanyagot. A verseny ’szín- vonalát’ színesítettük a futópályát kijelölő szalaggal, egy befutókapuval és zászlókkal.
Nagyon sok fotó készült a versenyről, ezért nehéz is volt válogatni a képek közül… A versenyeredmények azt tükrözik, hogy minden versenyző komolyan vette ezt a futóversenyt és ezt nagyon jó érzés tudomásul venni.
Végül még annyit, hogy sok ILYEN versenyt kívánok magunknak!
A versenyről készült képek megtalálhatók itt, az eredmény pedig letölthető itt.
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
|
|
| Háziverseny beszámoló - 2010.03.20 - Sunday, March 21, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
A Csepeli Öttusa és Triatlon SE. szervezésében sikeresen lezajlott a március 3-ra kitűzött házi verseny a Posztógyári Uszodában.
Szerencsére a napokban beköszöntött a tavasz, így a verseny alaphangulata is tavasziasan feldobódott volt. A versenyzés előtt most nagy hangsúlyt kapott a bemelegítés, kicsit ’szájbarágósan’, de ugyanakkor tudatosítva a versenyzőkben- végigvettük módszeresen a bemelegítő feladatokat. Az eredményekben is megmutatkozott a bemelegítés hatékonysága.
Az eredményhirdetés előtt a szülők informálására került sor, melynek elhangzott tartalmát itt szeretném még egyszer összefoglalni:
Először is egy kis visszatekintéssel indult a beszéd, felemlegettem a hosszúra nyúlt tél átvészelését és egyben kihasználását, hiszen maga a természet gondoskodott például a futóedzések megnehezítéséről- szó szerint mindvégig magas térdemeléssel voltunk kénytelenek futni a hóban...
Másodszor a hosszú távú terveinkről gondolkoztam ’hangosan’, még pedig: a Jedlik Ányos Gimnázium jövendőbeli sporttagozatos osztályáról volt szó, amelynek koordinálását Hliva Kati intézi.
Ezen kívül tájékoztattam a jelenlevőket a jövő hetünk alakulásáról, ugyanis a VITUKI Uszoda hétfőtől péntekig ( márc. 22-től 27-ig ) karbantartási munkák miatt zárva lesz. Így az úszóedzések helyett, az időpontjukban futóedzések lesznek a Csepeli Sportpályán. Márc. 27- én, szombaton pedig nem lesz edzés!
Előre is köszönjük megértéseteket!
Ezután a sok tudnivaló után következett a várva- várt eredményhirdetés, az érmek, díjak és egyéb jutalmak kiosztása. Ebből az alkalomból alapítottuk meg ’Az év reménysége’ díjat, melynek kiérdemléséhez a következő feltételeknek szükséges megfelelni:
- az évközi versenyeken kimagasló eredmények nyújtása,
- az évközi edzéseken való töretlen, rendszeres részvétel,
- és az év közben jó tanulmányi eredmények elérése- alapján.
’ Az év reménysége’ díjat a 2009- ben nyújtott teljesítménye alapján Brázda Gábor kapta meg, aki sikeresen megfelelt az előbbiekben felsorolt feltételeknek.
Gratulálunk minden díjazottnak!
A versenyről készült képek megtekinthetők itt, az eredmények pedig itt!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá házi verseny!
|
|
| Mezei futóverseny - 2010.03.22 - Sunday, March 21, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
2010. március 22- én, hétfőn van a napja a 21. kerületi Mezei Futóversenynek. Egyesületünk néhány tagja segédszervezőként vesz részt ezen a nagyszabású versenyen- ezzel is segítve a kerületi testnevelő tanárok versenyrendező munkáját. Mint segédszervezők felvállaltuk azt a feladatkört is, hogy egyesületünk honlapján a verseny lezajlását követő három- négy napon belül feltüntetjük a futóverseny eredményeit fotódokumentáció kíséretében. Addig is jó böngészést kívánunk a honlapunkon: különösen ajánljuk figyelmetekbe a képcsarnok megtekintését!
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá 21. kerületi Mezei Futóverseny!
|
|
| Háziverseny - 2010.03.20 - Tuesday, March 16, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
A Csepeli Öttusa és Triatlon S. E. házi versenyt szervez 2010.03.20-án, szombaton a Posztógyári Uszodában.
Célja: elsődlegesen- a gyerekek motiváltságának erősítése és felkészülése a versenyszezonra. Másodlagosan - az egyesületi csoportok fotózása tablókészítés céljából. /Aki lemarad, az kimarad!/
Tervezett program:
-07.45 - gyülekező a Posztógyári Uszodában,
-08.00 - bemelegítés az úszásra,
-08.20 - az úszóverseny kezdete,
-09.30 -kor gyülekező a Csepeli Stadionban a lelátónál,
-10.00 - bemelegítés a futásra,
-10.30 - a futóverseny kezdete,
-11.30 - ünnepélyes eredményhirdetés.
Itt tudnivalók az adó 1%- ról!
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel! Hajrá házi verseny!
|
|
| Országos Postaverseny 2010 - Tuesday, March 16, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
A KSI SE Sportlövő szakosztálya versenykiírással jelentkezett a napokban ’Országos Postaverseny 2010’ címmel. A verseny lefolyása a következőképpen néz ki: hat fordulós az alapverseny, amely a résztvevő egyesület saját lőterén bonyolódik le. A mi egyesületünk a leendő három- és négytusázókat nevezte be erre a versenyre. A hat forduló összesített eredményei alapján az első húsz helyezettnek alkalma nyílik arra, hogy összemérhesse tudását a döntőn. Maga a döntő a KSI SE Légfegyveres Lőcsarnokában kerül megrendezésre. Az egyéni verseny első hat helyezettje díjazásban részesül.
Hajrá Csepel! Hajrá lövészet!
|
|
| Csepeli Sportbál beszámoló - 2010.03.06 - Wednesday, March 10, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
2009. március 6-án sikeresen lezajlott a Csepel SC szervezésében a Sport Gála. Ahogy említésre került a meghívóban- a gála programjai közé tartozott ’Az év sportolói’ díjak kiosztása, amelyet a mi egyesületünk berkein belül Nyári Enikő érdemelt ki az egész évben nyújtott teljesítménye alapján, pontszámai tükrében. Természetesen a virtuális dobogó II: és III. fokán is állnak emberek, még pedig a II. helyen Brázda Gábor és a III. helyet pedig Mikó Domonkos foglalta el, szintén a pontszámaik alapján. /A következő évi gálára mindhárom dobogós tiszteletjegyet kap!/
Ezek szép eredmények, amelyekhez csak gratulálni lehet, de ne felejtsük el, hogy egy egyén sikere a többiek sikere is, hiszen egy győzelembe belesűrűsödik nemcsak az egyén, de a többiek munkája is(!)
A bálban készült képek megtekinthetők itt.
Hajrá előre, hajrá 2010! Hajrá Csepel!
|
|
| Batyus Bál beszámoló - 2010.02.20 - Monday, March 08, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Együtt farsangoztunk: a CSEFUSZ, azaz futás, túrázás, duatlon, triatlon futóklub által szervezett un. ’Batyus Bálon’ 2010. február 20-án a Rákóczi Közösségi Házban.
Erről az eseményről íme néhány mondat: már a farsang elkezdésekor nagyon családiasnak ígérkezett a hangulat- a szervezők még az utolsó díszeket tették fel a teremben, míg a gyerekek szüleikkel csendben felöltötték jelmezeiket.
A program a jelmezek bemutatásával kezdődött, majd azoknak étékelésével. Ezután egy vérpezsdítő vetélkedőre került sor, amely meg is alapozta a karneváli hangulatot: gyerekek és felnőttek együtt ropták a táncot, mint ahogy az szokott lenni. S még egy megjegyzés erről a rendezvényről, ami viszont nem annyira szokványos: senki sem kereste, hanem mindenki megtalálta itt a helyét és’ ott’ jól is érezte magát, akár egy nagy családban….
Jövőre ugyanitt veletek!
A bálban készült képek megtekinthetők itt.
Hajrá Csepel!
|
|
| Csepeli Sportbál 2010.03.06 - Tuesday, March 02, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Még mindig tart a bálozós időszak, ugyanis 2009. március 6-án kerül megrendezésre a Csepel SC szervezésében a Sport Gála. Ez a bál lassan hagyományt teremt, hiszen már harmadik alkalommal ezen az eseményen adják át ’Az év sportolói’ díjakat- ezzel elismerve sportáganként az elmúlt évben a legkiválóbb teljesítményt nyújtott csepeli sportolók munkáját.
Ez úton szeretettel meghívunk benneteket a Sport Gálára. Jegyek vásárolhatók Szegi Csabánál.
Hajrá Csepel!
|
|
| Sportorvos 2010 - 1. félév - Monday, February 22, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Ismét elérkezett az idő, hogy elmenjetek a sportorvoshoz. Mint tudjátok ezt a dolgot félévente szükséges megtennetek. S hogy miért? Mert aki rendszeresen sportol, annak jó, ha ilyen szakemberek is figyelemmel kísérik az egészségét. Senki sem születik tökéletesnek, de a sporttal tökéletesedhetünk mind testileg, s mind szellemileg is. A sportorvoshoz elmenni nem azt jelenti, hogy felmérik a sportolás okozta testi sérüléseket, hanem elsősorban tájékoztatást jelent a sportoló számára hogy a szervezete működésének megfelelően hogyan sportoljon- mire kell odafigyelni, illetve mire nem.
Az alábbiakban láthatjátok a Sportkórház címét és a rendelési időpontokat. Arra kérlek benneteket, hogy mielőbb jelentkezzetek nálam, hogy ki, mikor szeretne menni, hogy be tudjuk osztani az időpontokat. Előre is köszönöm!
Országos Sportegészségügyi Intézet /Sportkórház/
Cím: H-1123 Budapest, Alkotás út 48.
Tel: +36 1 488-6100
|
Dátum:
|
tól
|
ig
|
fő
|
|
2010.03.01. hétfő
|
12:30
|
14:45
|
10
|
|
2010.03.02. kedd
|
12:30
|
14:45
|
10
|
|
2010.03.03. szerda
|
08:00
|
10:30
|
10
|
|
2010.03.04. csütörtök
|
12:30
|
14:45
|
10
|
Hajrá Csepel!
|
|
| Batyus Bál - 2010.02.20 - Monday, February 15, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Köszöntelek benneteket a farsangozás időszakában, amikor is a tél végét ünnepeljük- remélhetőleg…Szóval farsangozás: a CSEFUSZ, azaz futás, túrázás, duatlon, triatlon futóklub meghívta egyesületünket az ő általuk szervezett un. ’ Batyus Bálra ’. Minden egyesületi tagot és hozzátartozóit szeretettel várnak!
A bál ideje: 2010. február 20., szombat, 16. 00 órai kezdettel
Helye: Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház
telefon: 427-0340
e-mail: rakoczikert@csmk.eu
1212 Budapest, Rákóczi tér 34.
Megjelenés jelmezben. Minden bálozónak hoznia kell magával ételt és italt- ez a ’ belépő ’, egyébként a részvétel ingyenes(!) A változatos programok között szerepel majd számtalan vetélkedő…
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
Hajrá Csepel! „Itt a farsang, áll a bál…”
|
|
| Sporttagozatos osztály - Sunday, February 07, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Nemrég kaptátok meg a félévi bizonyítványt, így mindenkinek volt alkalma értékelnie saját magát a papírra vetett eredmények alapján. Fontos jól teljesíteni az iskolában, hiszen az ismeretek elsajátításával egyre tágabb lesz számotokra a világ, s miért ne lehetne ezt a (fej)tágítást elkezdeni már a padban?!
Biztos ismeritek azt a görögöktől származó mondást, hogy ’Ép testben ép lélek’. Szóval a test épülésére szolgál a rendszeres sportolás. Tanulás és sportolás- ez a két tevékenység teljesen kiegészíti egymást már ősidőktől fogva.
A Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója Bese Benő tudomásunkra hozta, hogy sporttagozatos osztályt szeretne indítani intézményükben a jövőt illetően. Feltétele annak, hogy bekerüljön valaki egy ilyen osztályba, az a négyes feletti átlageredmény a tanulmányaiban.
Ez a lehetőség előremutató, együttes munkával megvalósítható!
Hajrá Csepel! Hajrá sporttagozatos osztály!
|
|
| Adó 1% - Sunday, January 24, 2010Sziasztok kedves sportbarátok és támogatóink!
Először is köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik eddig támogatták egyesületünket az adó 1%- val! Összességében- tőletek, magánszemélyektől sokkal többet kapott az egyesület, mint az államtól, önkormányzatoktól.
Reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk a támogatásotokra, előre is szeretnénk megköszönni szíves közbenjárásotokat!
Az adó 1%- ból ezekkel az eszközökkel gazdagodott az egyesület:
2007: Katonai sátrak, Bajkál légpisztolyok, légpisztolyba golyók, verseny légpisztoly- táblák, úszódeszkák, Posztógyári Uszodába sávelválasztó kötelek, reklámanyag
2008: Vituki nyári tábor területén lévő épületek kifestése / graffiti /, Bajkál légpisztolyok, pingpongasztal, foci kapuk, játékok, légpisztolyba golyók, párbajtőrök, fegyverdobozok, úszódeszkák, úszóbolyák, reklámanyag
2009: Vituki nyári tábor ebédlőjének kialakítása, sörpadok, asztalok, evőeszközök, tányérok, poharak, az egyesület klubhelyiségének kialakítása, Párdini légpisztoly, vívó felszerelések, légpisztolyba golyók, fegyverdobozok, párbajtőrök, Öttusa akadálypálya létrehozása, csocsó asztalok, úszóbolyák, reklámanyag
Üdvözlettel: Szegi Csaba
Hajrá Csepel!
|
|
| Kerületi úszóverseny - beszámoló - Monday, January 18, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Beszámoló a 21. kerületi úszóversenyről, amely 2010. január 13-14-én került megrendezésre a Posztógyári Tanuszodában. Ezen a versenyen sokan jelen voltak, így a jó hangulat is garantált volt. A versenyt a kerület testnevelő tanárai szervezték. Az elért eredmények is magukért beszélnek- bármely kerület szívesen magáénak tudná ezeket az eredményeket, hiszen magas, minőségi szinten teljesítettek a résztvevők, s jólesett ennek az eseménynek szemtanúja lenni.
Az ehhez a sporteseményhez tartozó fotókat itt tudjátok megnézni.
Az eredménytáblázatot szerdától (január 20-tól) tudjátok megnézni itt.
Hajrá Csepel! Hajrá kerületi sport!
|
|
| Kerületi úszóverseny - Csepel XXI. - 2010.01.13-14 - Wednesday, January 13, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Újabb híreket szeretnénk veletek megosztani: a Csepeli Öttusa és Triatlon Sport Egyesület a 2010. év kezdetétől felvállalja, hogy a 21. kerületben történő, a sportágunkhoz közelálló versenyekről, pontosabban azoknak lefolyásáról és az eredményeiről részletesen hírt adunk. A fent említett versenyek megszervezésében és lebonyolításában is segítséget nyújtunk. Szándékunk ezzel az új lépéssel az, hogy az iskolák és az egyesületek közötti kapcsolatok létezését a sportéletben tudatosítsuk.
A versenyek eredményei és a hozzájuk tartozó fotódokumentáció a verseny időpontjától számítva egy- két napon belül található meg itt a honlapon.
Hajrá Csepel! Boldog Új Évet!
|
|
| Kisoroszi kirándulás - Monday, January 04, 2010
Kedves sportbarátok és támogatóink!
Itt egy kis rövid élménybeszámoló a karácsony utáni egyesületi kirándulásról. December 28-án, hétfőn reggel gyülekeztünk a csepeli sportpályán, hogy együtt elinduljunk Kisorosziba. A közös kiruccanás számháborúval kezdődött. Már másfél órája ment a számháború, de a gyerekek nem igazán szerették volna abbahagyni a hideg ellenére sem, annyira belelendültek a játékba. A nagy ’kiszellőzés’ után megérkeztünk egy hangulatos étterembe, ahol rántott hússal és sült krumplival vártak bennünket. Ebéd után ellátogattunk Kisoroszi magánlovardájába, vittünk répát, így lehetőségünk volt arra, hogy megetessük a lovakat. Ez a hely tartogatott még meglepetést, ugyanis meg tudtuk nézni a lovarda kocsimúzeumát.
Jól éreztük magunkat ezen az év végi közös programon, jó volt, hogy sokan eljöttetek.
Amikor felkerül a honlapra ez a kis beszámoló, már 2010. évben vagyunk. Mindenkinek lendületes évkezdést kívánunk, s remélem, hogy az új évben is sok programon fogunk együtt részt venni mind a sportréletben, s mind a szabad időnkben egyaránt!
Hajrá Csepel! Boldog Új Évet!
|
|
|
|
 |
|